2012. április 19., csütörtök

Mai szakasz: 1 Mózes 3.

1 Mózes 3 erőteljesen mondja el mindannyiunk számára, hogy döntéseinknek örök következményei vannak. Ősszüleink ott a kertben, annál a bizonyos fánál történt döntésének következményét még évezredek után is érzi világunk. Személyes döntéseink nemcsak ránk vannak hatással, hanem a családunkra, barátainkra, munkatársainkra és még a következő nemzedékekre is. Érdekes azt is megfigyelnünk, hogy amikor Ádám és Éva vétkeztek, fügefa leveleket aggattak össze, és körülkötőket készítettek maguknak (7. vers). Hamar meg kellett tanulniuk, hogy a pótcselekvés nem működik. Csak egy orvosság van a bűnre - Jézus a megöletett Bárány.

A bűn mentegetőzést és vádaskodást szül. Minden jelentőségteljes változás a választásunkon alapul. A mentegetőzés nem idéz elő pozitív változást. A vádaskodás bezár bennünket romboló szokásainkba. A változás akkor áll be, amikor engedünk a Szentlélek késztetésének, és amikor válaszolunk Isten kezdeményezésére, hogy megváltson bennünket. Az Édenkertben Isten kezdeményezett. Megkereste a bukott emberpárt és kegyesen visszaédesgette őket szerető szívéhez. Ezt tette értük, és ezt fogja tenni értünk is.

Mark Finley

1 megjegyzés:

  1. Örülök ennek a blognak, köszönjük szépen.
    A Generál Konferencia Hivatalos Bibliaolvasó oldala linkre kattintva sok sok fordítás található, köztük a magyar Károli is.

    VálaszTörlés