A Biblia első könyve
feljegyzi az emberiség történetének kezdetét: „Azután megformálta az Úristen az embert a föld porából, és az élet
leheletét lehelte az orrába. Így lett az ember élőlény.” (1Móz 2:7). Vegyük
észre, hogy Ádám mindaddig élettelen volt, amíg Isten be nem töltötte a
leheletével.
Erre a történeti
feljegyzésre alapozva Pál az állítja, hogy a keresztény ember életereje az
Írásban van: „A teljes Írás Istentől
ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban
való nevelésre; hogy az Isten embere tökéletes és minden jó cselekedetre
felkészített legyen” (16-17. vers).
Ahogy Ádám Isten
lehelete által kelt életre (1Móz 2:7), úgy az Írás a lelkünk lélegzetvétele,
ami nélkül lelki értelemben élettelenek vagyunk. Itt gyökerezik mindazok
problémája, akikről a fejezet első verseiben van szó. Az írásnak megfelelő élet
híján a lelkük az önmegvalósítás tengerén sodródik, nincs számukra biztonságos
kikötő vagy biztos szikla, ahova kiköthetnének az élet viharai és
megpróbáltatásai elől.
Ha nem koncentráljuk
az időnket és erőnket arra, hogy napi bibliatanulmányozáson és imán keresztül
egy kapcsolatot építsünk fel Urunkkal, a végeredmény látható lesz: a „kegyesség
látszatát megőrzik ugyan,” de azt „az erőt megtagadják” (5. vers), ami képes
átformálni a győztes életét.
A Föld lakosságának
többsége távol van Istentől, minden gondolatuk csak maguk körül forog.
Bolyongnak a Földön az élvezet egy múlandó pillanatát üldözve. Vannak olyanok
is, akiknek neve szerepel a gyülekezet taglistáján, és hűségesen fizetik a
tizedet, még talán gyülekezeti vének is, azonban amikor az ítélet harangja
megszólal, elvesznek. A jó látszat, és a tudat, hogy a nevünk ott van a
gyülekezeti listán még nem biztosítja az életetünkben lévő bűnök legyőzéséhez
szükséges erőt.
Ha Krisztus közvetlen
közelségébe helyezzük magunkat az élő Igéjének napi tanulmányozása által, akkor
lehetünk mindazok, akikké Isten szeretne minket formálni. Ez által a közelség
által lesz Ő képes betölteni minket a szent leheletével, így téve minket
bölccsé a megváltásra.
Tegyük napi
gyakorlatunkká, hogy mélyre ásunk Isten Igéjében, követve a színarany ereket a
Forráshoz, aki nagyon szeret minket. Amikor megnyitjuk az Írást, tegyük ezt
tisztelettel és áhítattal! Ne feledjük, hogy Isten leheletét tartjuk a
kezünkben, ami készen áll minket betölteni a Szentlélek megszentelő erejével! „Ezt mondva [Jézus] rájuk lehelt, és így
folytatta: Vegyetek Szentlelket!” (Jn 20:22). Legyen ez a mi napi imánk:
„Uram, lehelj rám!”
Emlékezzünk, az egész
Istenről szól: „Én lelket adok belétek, és életre keltek.”
Jim Ayer
az Adventista
Világrádió alelnöke
Generál Konferencia
Fordította: Kóczián Károly
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése